2014. január 16., csütörtök

Eljött ez a nap is !♥

Ahogy reggel fel ébredtem egyből azon gondolkoztam h mit is vegyek fel este.
Hiszen ez azért elég nagy dolog egy ilyen kamasz életében mint én. 
Oda álltam a szekrényem elé és el kezdtem kutakodni benne. 
Nem volt benne sok olyan ruha ami ide jó lenne. de végül találtam egyet 
-Barbii ruhája estére 

Amikor ki vettem és ki készítettem a ruhám el indultam fel öltözni és el végezni  a reggeli teendőim  aztán reggelizni mentem. Sophiat nem láttam sehol. Így hát le ültem nélküle enni. Amikor végeztem a kajálással vissza mentem a szobámba. Amikor be mentem bent volt  a két kígyó ezért inkább vissza fordultam. és egy ajtócsapással jeleztem h ki mentem. 
El mentem meg keresni Sophiat, amikor meg találtam mondtam neki hogy nézze meg a ruhát amit ki választottam estére. Be mentünk a szobába hála istennek már nem volt bent a két hárpia. 
-Nagyon szép ez a ruha. Miért nem hordod itthonra? 
-Itt? azért nem mert nem ide való. 
-Mondjuk ez igaz!
-Tudom :D
-Na de én most megyek majd beszélünk 
-Oké sziaa 
Amikor ki ment Soph  elővettem egy könyvet és el kezdtem olvasni, de ezt hamar meg untam és ezért írtam egy dalt. Ez a dal írás el tartott 1-2 óráig de legalább valamivel el töltöttem az időt.
Amikor végeztem rá néztem az órára és láttam hogy már 4 óra van. Már csak egy pár óra. 
Eszembe is jutott hogy ki kéne találni milyen legyen a hajam és a sminkem. Amíg ezt ki agyaltam el telt 1 óra. Aztán el kezdtem készülődni az estére. Először el mentem le tusoltam ,aztán amikor végeztem meg szárítottam a hajam majd ki simítottam és helyenként be göndörítettem. Ez is el vett egy  órát. aztán jött a sminkelés. és az öltözködés. rá néztem az órára és már 8 óra volt. Már csak 1 óra és láthatom az 1D-t. 
Ebben az egy órában tv-ztem. Majd hallottam h valami neki csapódik az ablaknak. Ekkor már tudtam hogy el Carly. Ki nyitottam az ablakot és le kiabáltam neki h megyek. Nehezen de le másztam az ablakon. 
amikor meg láttam Carly ruháját úgy éreztem kicsit alul öltözött vagyok mellette 


-Carly ruhája


Egyből oda szaladtam hozzá és dicsértem a ruháját. 
egyszerűen gyönyörű volt ebben a ruhában.. 
-Nagyon csini vagy 
-Köszönöm de te is 
-Ugyan melletted el kéne bújnom. 
-Jajj Barbi 
-Na de mennyünk 
-Emma el visz minket 
-Oké
Be ültünk  a kocsiba.Az út fél órás volt  Amikor oda értünk Carly elköszönt az anyukájától. Ő el is ment. 
-Úristen Carly én nagyon izgulok 
-Én is hidd el 
-De jó lenne velük beszélgetni is 
-Fogunk is
-Hogy mi?????????
-Hát VIP jegyünk van 
-Úr isteeeeeeeeeen de jó imádlak 
-Én is de most mennyünk be :)

Carly szemszöge : 
El mentem Barbiért. Ő még nem tudja de VIP jegyünk van. 
Carly nagyon csinos volt. Be ültünk a  kocsiba és elindultunk. Az út 30 perces volt. Amikor oda értün elköszöntem Emmatól.  Ideje volt közölni Barbiival h VIP jegyeink vannak. Ahogy el mondtam elkezdett visítozni. Be mentünk 10p múlva kezdődött is a koncert. Első sorból boltunk. Eszméletlen jó ez a koncert. Visítoztunk, ugráltunk és énekeltünk. Nagyon jól éreztük magunkat. 
Amikor vége lett a koncertnek elindultunk a fiúk öltözője felé. Nagy volt a sor. Barbii ott hisztizett h kerüljünk már mi sorra. Aztán eszébe jutott h együtt vagy külön menjünk e be?! Mondtam neki h együtt. 
Ahogy Barbii ugrált nekiugrott egy lánynak aki természetesen jól leszidta. 
Végre már csak 2 ember volt. 
azok bent tököltek vagy 20percet. Azt hittem hogy már soha nem  kerülünk sorra de végre be mehettünk. 
ahogy be léptünk egy sziasztok-ot is alig tudtunk ki nyögni. 
-Sziasztok lányok köszöntek 
-Szi-sziasztok köszöntünk
Milyen volt a koncert? 
-Nagyon jó válaszolta Barbii 
-Akkor jó mondta Hazz 
-Üljetek le mondta Louis 
Le ültünk, Louis ráparancsolt Barbi-ra h mellé üljön.
Barbii persze egyből ugrott.. 
Te hasonlítasz Liamre. Mondta Barbinak Niall. 
Barbi csak egy "Mi?" -vel válaszolt.
-Komolyan de amúgy ma a neved?  
-Barbi 
-Milyen Barbi? 
-Barbara Payne  
- Payne?
-Igen!!!
Hol laksz ?? 
-itt Londonban 
Majd lesütötte a szemét Barbii 
-Értem válaszolta a szöszi. De mi a baj?
-Hát tudod én hát én Árvaházban nevelkedtem. Amikor 3 éves voltam a szüleim ott hagytak véletlen egy bevásárló központban, és aki meg talált be vitt oda ahol most lakom. 
-MIIIIIII? 
Ordította el magát Liam 
-Hoyg hogy mi? 
A húgom is eltűnt. 
-Tessék?? :O,
-Lehet hogy te vagy az? 
-Lehetetlen 
Kérlek add meg a számod mondta neki Liam 
Meg adta neki Barbii. 
Nekem is meg adod ugrott oda Louis 
Persze válaszolta Barbii. 
Még beszélgettünk velük egy  picit. aztán mentünk 
Sziasztok csajok köszöntek el  a fiúk.
Sziasztok köszöntünk. 
Amikor ki léptünk Barbinak elkezdtek a szeméből ömleni  a könnyek. 
Nem értettem hogy ezek öröm könnyek vagy nem..
-Mi a baj? 
- Lehet h ő  a testvérem érted??? az elveszett családomnak az egyik tagja..........

7 megjegyzés:

  1. Nekem tetszett,Tudom első tortenet,majd bele fogsz jönni, de ez elsőre nagyon jó. Én is így kezdtem. A történet amugy nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  2. orulok h tetszik nagyon jol esik:)

    VálaszTörlés
  3. Nem rossz!Folytatást!:)

    VálaszTörlés
  4. Szia. :) Gondoltam leírom a véleményem a blogról. Maga a sztorival nincs bajom, nagyon tetszik,
    DE az írásod nem a legjobb.
    Pl.: "El is vett egy órát. aztán jött a sminkelés. és a ruhaválasztás..." Miért raksz mindenhova pontot? De ha még teszel is nagybetűvel kezdenéd a mondatod. Valahova meg egyáltalán nem is írsz se pontot, se vesszőt. Meg azt írod a hogy helyett, hogy "h" én tudom mire gondolsz és valószínüleg a többiek is, de szerintem az ilyen nem illik egy blogba sem, majd ha barátaidnak írsz, ott használd, mert nem olyan nehéz azt a párbetüt odaírni. És az utolsó, hogy a párbeszédekhez mindig írj kötőjelet. Mert pl.:
    Nekem is megadod ugrott oda Louis.
    Persze mondta Barbii.
    Helyesen!:
    -Nekem is megadod?-ugrott oda Louis.
    -Persze.-mondta Barbii.
    Hát ennyit szerettem volna mondani/segíteni. Tudom, hogy az első blogod, de attól még vigyázhatnál ezekre, mert hidd el a legtöbb olvasót kiábrándítja az ilyen írás. Remélem megfogadod a tanácsaimat, mert én ezeket nem bántádból írtam, hanem azért, hogy jobb legyen az írásod és több olvasód legyen.
    Xxx Kriszti

    VálaszTörlés
  5. Úgy látom, hallgattál a tanácsaimra, amiket fb-n adtam! :) jó lesz ez, csak így tovább :D +1 feliratkozó :D<3

    VálaszTörlés